A POBJEDA TÖRTÉNETE
A Vörös Hadsereg „völgyvidéken és hegygerincen át” előre tört, és némi segítséggel nyert. 1945. május 8-án véget ért a második világháború. A győztes Szovjetunió egy nappal később bemutatta Pobjeda nevű családi autóját. A hivatalosan M20 (Molotov dvatcaty) kódnevet viselő robusztus típus a leendő KGST blokk egyik slágere lett. Az alapváltozaton kívül kabriolet és összkerékhajtású “terepjáró” variánsok is készültek. Létezett Pobjeda-karosszériás motoros szán is, sőt egy kísérleti alvázra még áramvonalas kasznit is húztak.
Sok mindent el lehet mondani az orosz autókról: elavultak, nyugati típusok másolatai – ez azonban éppen a Pobjeda-ra nem volt jellemző.
Akkoriban az önhordó konstrukció még nem volt mindennapos, ráadásul a forma a karosszéria vonalába simuló sárvédőkkel is frissnek, elevennek hatott. Persze az okosok rögtön előcitálják a háború előtti Opel Kapitän-t és az angol Standard Vanguard-t, de a GAZ mérnökei akkor sem végeztek rossz munkát. GAZ, azaz Gorkij Avtomobil Zavod (Gorkij Autógyár) – az 1932-ben alapított cég először Ford A személyautókat és AA teherautókat szerelt össze, majd 1936-ban megjelentek első saját fejlesztésű típusukkal. Az M1 különösebb nyom nélkül tűnt el néhány év után, a második világháborús terepjáró, a GAZ 67 azonban a Jeep kelet európai utánzataként jó szolgálatot tett.
E tapasztalatok birtokában indult 1944-ben egy, a helyi extrém időjárási viszonyokat jól tűrő családi autó kifejlesztése. Természetes volt, hogy a hadi sikerek nyomán valami ezzel összefüggő nevet kapjon az újdonság, így lett Pobjeda.
A második világháborúban elért győzelemre emlékeztet a Pobjeda típusnév, amely magyarul „győzelmet” jelent. A Pobjeda “szülőatyja”Andrej Lipgart és tervezőcsoportja a maga idejében korszerű, megbízható autót tervezett.
A ponton-karosszériás, 2120 ccm-es négyhengeres motorral ellátott modell hasonlít az angol Standard gyár Vanguard nevű modelljére.
Ez a hasonlóság a szovjetek szerint abból adódott, hogy az angol gyár egyszerűen lemásolta a Pobjeda orr-részét. Ezzel szemben a The Motor magazin egy 1952-ben megjelent számában az olvasható, hogy a szovjetek másolták le a Standard Vanguard-ot, és nem fordítva. Ez utóbbi állítást viszont meghazudtolja az a tény, hogy a Pobjeda tervrajzai állítólag már 1943-ban elkészültek, és az első kész autó 1946-ban hagyta el a gyárat, míg a Vanguard csak 1947-ben jelent meg.
Azért ezzel az állítással csínján kell bánnunk, hiszen a Szovjetunió történetében nem nagyon fordult elő, hogy az ő gyártmányaikat másolták, fordítva annál inkább. Az ismertebb esetek közül példaként említhetem a ZISZ 110-est, amely kísértetiesen hasonlított a Packard Super Eight-re, vagy a repülés történetéből a közismert Concorde vs TU144 botrányt.
A Pobjeda elsősorban középszintű állami vezetők, téeszelnökök, párttitkárok és hasonló potentátok szolgálati autója volt – no és persze a különböző hatóságok, például a Rendőrség, az ÁVO használták előszeretettel, de taxiként is üzemelt. A kasztni 4665 mm hosszú, 1695 mm széles és csaknem 1600 mm magas, a tengelytáv (2700 mm) pedig megegyezik a mai középkategória átlagával.
A kocsival nemcsak az Andrássy út 60-ba (ma Terror Háza) lehetett foglyot szállítani a szilárd burkolatú pesti utcákon, de a vidéki körömszaggató kiküldetést is kényelmessé tette az elöl 21, hátul 20 centis szabad magasság és az elöl független felfüggesztésű futómű, illetve a hátul merev hídon, de lágy hosszanti laprugó kötegeken nyugvó 1350 kilogramm tömeg.
A ferde-hátú, zárt Pobjeda-t összességében nem lehet szépnek látni. Valami nincs rendben az arányaival, talán túl kevés az üveg, talán túl magas az övvonal, de az autóban van valami eredendő esetlenség, nehézkesség. Az viszont érdekes, hogy az 1945-ben debütált forma semmivel sem tűnik korszerűtlenebbnek, mint a jóval későbbi, ’58-as tervezésű púpos Volvo PV-544.
Részleteiben viszont szerethető. Tetszik látható módon koncepciózusan kialakított orrán az öt, lefelé egyre szélesebb krómcsík: embléma, hűtőrács felső kerete, két díszléc, majd a jókora lökhárító. Egyébként a gépkocsi gyártási ciklusa során ez volt az egyetlen módosítás a kibocsátott változathoz képest. Tetszik az osztott szélvédő és a nyugalmi helyzetükben kifelé mutató ablaktörlők. Tetszenek az egyszerű, de szépen formált krómkilincsek.
A műszerfal a 40-es évek amerikai autóit juttatja eszünkbe. A tanksapka szemérmesen elbújik a sárhányó lágy domborulatában, de a csomagtérfedél lemezének ívét, harmóniáját két szép és egy ronda függeszték töri meg. A belső ablakkilincs szép, krómozott és tekerni kell, úgy nyílik, mint a régi kétszárnyú ablakok. A stilizált szárnyak közé illesztett féklámpa szintén valóságos képzőművészeti alkotás. Azt viszont, hogy mi vitte rá a tervezőket, hogy egy darab laposvasból hajtogassák ki minden idők legigénytelenebb rendszámtábla-tartóját, nem tudom megérteni.
Ja, igen, A féklámpa. Egy korhű Pobjeda sok mindenben nem teljesítené a mai műszaki előírásokat. Régen egy féklámpa is elég volt, a két szélső hátsó lámpa pedig egyaránt betöltötte a helyzetjelző és az index funkcióját, kanyarodáskor pirosan villogtak. Az első indexek pedig fehérek voltak.
A 13 éves termelési ciklus alatt jó néhány modellváltozata készült, míg 1958-ban végleg átadta a helyét a Volga típusnak. A Volga megjelenésével valamit kezdeni kellett a Pobjeda gyártósoraival. A megoldás hasonlított arra, amikor a Rover Sri-Lankába telepíti levetett típusainak szerelőszalagjait. Lengyelországban ugyanis az FSO (röviden, velősen Személyautógyár), amely már a háború előtt kiváló kapcsolatokat ápolt az olasz FIAT-tal, a hidegháború miatt képtelen volt megújítani partneri viszonyát a taljánokkal. Így kénytelen-kelletlen elfogadták az oroszok ajánlatát. Szovjet licenc alapján a Pobjeda-t a lengyelek Warszawa néven gyártották egészen 1973 február 28-ig.
Végső soron a történethez tartozik, hogy a lengyelek a Pobjeda 2120 ccm-es motorjával készítették a szocialista táborban igen elterjedt Zuk és Nysa haszonjárműveket is.
Komótos autó volt a Pobjeda, nem a száguldásról volt híres, nagyjából fél perc telt el, mire álló helyzetből indulva elérte a 100 km/h-s tempót, és képes volt ugyan 125-130 km/h-s végsebességre, de utazni 70-80 körül szeretett. A gépkocsivezetők ezt be is tartották, mert ha meghajszolták a szovjet (majd később lengyel) batárt, sokszor beégtek a szelepek.
Egykor Magyarországon szép számmal futottak, mára csak a gyűjtőknél maradt pár darab. Viszont egyes, meg nem erősített hírek szerint Oroszország eldugott falvaiban ma is napi használatban pöfög néhány Pobjeda a szovjet autóipar örökkévaló dicsőségét hirdetve.
Érdekesség:
Megerősítendő, hogy a közel fél évszázaddal ezelőtt enyészetre ítélt Pobjeda milyen mély nyomot hagyott egyesekben, az angol Royal Motors Company moszkvai kirendeltsége a Pobjeda bemutatásának 75. évfordulójára egy orosz üzletember megrendelésére elkészítette az autó 2021. évi verzióját. Igaz, hogy egy Mercedes-Benz CL alapjait használták fel. Az egyébként gyönyörű autót egy 5,5 literes V8-as motor mozgatja 388 lóerős teljesítménnyel. 4,8 másodperc alatt gyorsul 100 km/h sebességre, a végsebessége leszabályozva 250 km/h. A kormánykerék közepén lévő vöröscsillagos embléma kivételével az utastér azonos a Mercedes-ével, annak minden kényelmi és biztonsági felszerelését beleértve. Így azután az ára is 55 millió forintnak felel meg.
Fischer György