SZERETETTEL ÜDVÖZÖLLEK A HONLAPOMON!

 

Fischer György vagyok, hosszú életem jelentős részét – amatőr és hivatásos státuszban – az autók között töltöttem. Ebből kifolyólag a honlapomon olvasható tartalmak többnyire az autókkal kapcsolatosak. Készítettem egy autóvásárlóknak szóló tájékoztatót, amelyben – szándékom szerint – némi útbaigazítást adok mindazoknak, akik autóvásárlás előtt állnak, és még nem tudtak dönteni. Remélem, találnak benne hasznos tanácsot is.

Nyugdíjba vonulásom után igyekszem tartalmasan tölteni az időt, ezért nekifogtam, hogy készítsek egy kis áttekintést az egyes autómárkák történetéről. A merítési lehetőség szinte korlátlan, ezért a munka folyamatos. Előre kell bocsátanom, hogy az összeállítás korántsem teljes, bizonyára mindenki talál hiányzó márkát, vagy az egyes márkákon belül olyan modellt, amely kimaradt a feldolgozásból, de nem volt célom a lexikális alaposság. Talán így is lesz bennük egy-egy kevésbé ismert érdekesség. A honlapon egyszerre néhány márkát szándékozom megjeleníteni, a tartalmakat időnként frissítve. Mint ígértem, a Porsche Hungaria által forgalmazott márkák után – a nosztalgia jegyében – a szovjet autógyártás tündökléséről és bukásáról szólt a következő rész. Új év, megújuló tartalom. A szovjet autógyártás után nézzünk egy ellenpontot. Az amerikai autókkal folytatom. Miután az amerikai autókkal megismerkedtünk, megyünk tovább. Visszatérünk Európába. Vegyünk sorra néhány brit ikont. Ezekből a választékom jelenleg kissé szegényes, hiszen a bemutatott márkákon kívül még néhányan hiányoznak, mint pl. az Austin, az MG, a Triumph, a Rover, a Lotus, a Landrover és a Range Rover. Ezekre – szándékom szerint – majd később kerül sor. Egyelőre nézzük a klasszikusokat! Miután áttekintettük a brit autógyártás előkelő arisztokratáit, keljünk át a La Manche csatornán! Ha ez sikerül, Franciaországba érkezünk, és ismerkedjünk meg a francia autógyártással! Elöljáróban annyit, hogy a francia autók mindig bővelkedtek innovatív megoldásokban műszaki vonatkozásban, extravaganciában és esztétikumban egyaránt. Mindezekre kitűnő példa a Citroën DS 19. Igazi autós bekötött szemmel is felismeri, ha francia autóban ül, higgyék el nekem!  Kellemes időtöltést kívánok mindazoknak, akik ide “tévedtek”!

Akik ide látogattak az oldalamra, kellő ideig csemegézhettek a francia autógyártás remekeiben, ezért tovább lépünk. Kalandozásunk dél felé irányul a napfényes Itáliába. Az olasz autók nem a minőségükről híresek, ebben a vonatkozásban annyira nem jeleskednek. Népszerűségük ennek ellenére töretlen, és ez elsősorban annak köszönhető, hogy az olasz autók java-részét olyan zseniális karosszéria műhelyek tervezik, mint a Pininfarina, a Bertone vagy a Zagato. A felsorolt műhelyek által tervezett modellek mindegyike nem pusztán autó, hanem egy-egy műalkotás, amelynek birtoklása különös élvezetet jelent a tulajdonosának. Öveket becsatolni, irány Olaszország!

Miután elég sokat időztünk az olasz (autó) szépségek világában, tovább megyünk észak felé. Autókról lévén szó, mi más lehetne az úticél, mint Németország, az autógyártás bölcsője, alfája és omegája. Miért neveztem így? Mert majd a részletekből is kiderül, a világ első, és hivatalosan szabadalmaztatott automobilját bizonyos Karl Friedrich Michael Benz (eredeti nevén Karl Friedrich Michael Vaillant) német mérnök és feltaláló jegyeztette be 1886. január 29-én a 37435-ös német szabadalmi lajstrom számon. Hivatalosan ettől a naptól számítják az AUTÓ létrejöttét.

Ismeretes, hogy a német autógyártás vezérelve a magas műszaki színvonal, a precizitás, és a rendkívül gondos összeszerelési minőség. Megjelenésükben a német autók inkább konvencionálisak (hasonlóan a britekhez), nem találunk olyan szélsőséges és vagány megoldásokat, mint az olaszoknál vagy a franciáknál. A németek megalkuvás nélküli minőséggel, megbízhatósággal és hosszú élettartammal hódítanak, bár el kell ismerni, hogy a korszellemnek és a gazdasági érdekeknek megfelelően már ők is leszoktak az élethosszig tartó minőségről. Legyünk jóindulatúak! Ennek az is oka, hogy rendkívül felgyorsult a műszaki innováció, ergo a modellek gyorsan “kimennek a divatból”. A német autómárkák bemutatása során az összeállításba bevettem a közel 40 évig létezett Német Demokratikus Köztársaságban készült autókat is. Az idősebbek bizonyára emlékeznek, hogy a kelet-német autók lényegesen alacsonyabb műszaki színvonalat ütöttek meg, ennek ellenére nagyon kedveltek voltak a “béketáborban”

Most foglalkozunk egy kicsit az autózás történetéhez képest rövid ideig létező szocialista autógyártással. Mint ismeretes, a II. világháború után a világ (de elsősorban Európa) politikailag és gazdaságilag két részre oszlott. Egyik része volt a Szovjetunió érdekkörébe tömörülő szocialista országok halmaza, a másik részt az Amerikai Egyesült Államok vezette. Szóval az európai szocialista országok tömbjét a Szovjetunión kívül még Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, (félig-meddig) Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság és Románia alkotta. A felsorolt országok közül Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Lengyelországban, a Német Demokratikus Köztársaságban, Romániában és a Szovjetunióban folyt személygépkocsi gyártás. Most áttekintjük, hogy a szocialista tábor országainak állampolgárai – néhány kiváltságos kivételével – milyen autókkal közlekedtek.

Érdekességként megemlítem, hogy 1949-től (Rákosi Mátyás hatalomra jutásától) 1958-ig Magyarországon magánszemély kizárólag személyre szóló engedéllyel tarthatott autót. Ilyen kiváltságban csak híres művészek, sportolók (elsősorban futballisták), orvosok, és a folytonos munkaversenyben kiemelkedő eredményeket produkáló sztahanovisták részesülhettek. Igaz, hogy a beszerzési források is igen korlátozottak voltak, Magyarországon szervezett személygépkocsi kereskedelem nem volt.

Később – a Kádár rendszer konszolidálása után – Magyarországon is beindult a hivatalos személygépkocsi értékesítés magánszemélyek részére is. Éltesebb kortársaim még jól emlékezhetnek a ma már nevetségesnek ható körülményekre, a fiatalabb korosztály csak fejcsóválva hallgatja a ma már hihetetlen történetet. A MERKUR autókereskedő vállalat egy-egy kivétellel a szocialista országokban előállított személygépkocsikat forgalmazott. Moszkvicsot, Zaporozsecet, Volgát (ezt sokáig magánszemély nem vásárolhatta), később a Ladát (lánykori nevén Zsigulit), Škodát, Trabantot, (eleinte P50, P70 néven) Wartburgot, Daciát és Zastavát. A szovjet autók között nem említettem az ugyancsak gyártott Csajka, Zim és Zisz márkákat, de ezek más dimenzióba tartoztak, ezekhez közönséges halandó nem férhetett hozzá. Később a kínálat valamelyest bővült, kis számban és nagy protekcióval megjelentek a nyugati autók is, mint az olasz FIAT, a francia Renault és Simca, valamint az indiai Tata konszern által gyártott Suzuki liszensz Maruti.

Ha valakinek összejött az autóra való, el kellett ballagni az OTP-be, és a vételár 50%-ának befizetésével lehetett autót rendelni. A választott márkától függően a befizetett autóra 2 – 8 évig kellett várni. Színt és felszereltséget nem lehetett választani. Emiatt a szabadpiacon egy három-négy éves autót az új áránál lényegesen nagyobb összegért lehetett megvásárolni.

Mikor valakinek a befizetése sorra került, értesítést kapott, hogy melyik nap, hány órakor lehet a gépkocsit átvenni a csepeli Merkur telepen. Az átadótérben elő voltak készítve a napi gépkocsik, adott jelre be lehetett menni közéjük a vevőknek, és a számukra szimpatikus autót lefoglalni. Afféle, aki kapja, marja volt. Ha szerencsés nap volt, akár két színből is lehetett választani. A kiválasztott autót beindítani, kipróbálni nem lehetett, csak az adminisztráció (névre írás, forgalmi engedély, rendszám felszerelése) után. Akkor már cserére nem volt lehetőség. Ha valakinek nem sikerült a neki tetsző színt időben birtokba venni, némi kis jattal el lehetett érni a gépkocsi átadóknál, hogy a kívánt színből hozzanak egyet a raktárból (ha volt még..) A tankban annyi benzin volt, hogy a két kilométerre lévő benzinkúthoz oda lehetett érni vele. Mindezek ellenére, életre szóló élmény volt egy új autó átvétele.